2. chapter - Derby vs. Queens Park Rangers

                                                        Niall Horan

-IGEEEN- ordítunk fel rég látott haverommal egyszerre, mikor is általam ’oly imádott csapat a Derby County FC belőtt egy gólt. Szinte az egész nézőközönség velünk ordít, hisz fél óra után ez az első gól, amit ma valaki belőtt. Nevetve pacsizunk le Daviddel, mielőtt visszaülnénk a helyünkre, s lélegzetvisszafojtva figyelni kezdenénk a  pályát. Már több mint 4 napja hazajöttem Írországból, illetve szülővárosomból. Jó volt egy kis időt  együtt tölteni a családommal. Anyuval szinte mindennap mentünk valahova napközben, míg este inkább az ottani, igazi haverokkal mentem el egy szórakozóhelyre, vagy ültünk be valakinek a lakásába meccset nézni. Bátyámékkal is sok időt töltöttem, s próbáltam minél több kihagyott időt bepótolni Theo életében. Anyának igaza volt, tényleg úgy nő, mint a bolondgomba. Még emlékszem, mikor Greg felhívott rekedtes, sírós hangon, hogy apa lett.  Mint egy őrült úgy mosolyogtam, s a büszkeséget, amit bátyám iránt éreztem akkor, azt nem lehetett leírni. Ő elérte, ami mindenkinek a vágya. Van egy csodás felesége Denise, kivel számára olyannyira szeretett városukban, házukban élnek, s van egy csodálatosan angyali kisfiúk,  ki már lassan mászni is  megtanul. Óriási üvöltésre kapom fel ismét a fejemet,  majd hatalmas kiabálásokra leszek  figyelmes. Szemöldökömet felhúzva nézek barátomra, ki szó nélkül a pálya, majd az eredménymutató felé fordít.
- Basszus.- szólom el magamat ökölbe tett kézzel, s próbálom lassan kifújni a levegőt. Komor arckifejezéssel nézem, ahogy a tábla 1-0-rol hirtelen átvált 1-1-re.
- Nem baj haver, még csak az első félidő van, még van idejük gólt rúgni - rázza meg vállamat Dave,  mire lazán  elmosolyodok, s megrázom elszorított kezeimet.
- Mennyi van még hátra az első félidőből? - kérdezem számat rágva, nagyon összpontosítva a pályára.
-5 perc- hangzik a válasz, mire már előre tudom, hogy ennek a meccsnek csak a 2. félidőben lehet folytatása.
Hátralevő pár percben még próbálnak passzolgatni, illetve a kapu felé közeledni a játékosok, ám senki sem jut előre. A kapusok mindig jól kivédték a csatárok próbálkozásait, támadásait, így a labda folyton visszakerült középre, hol ment a harc érte. Ahogy néztük, láttuk, ahogy a bíró egyszer csak szájába veszi a sípot, s lefújj az első  félidőt. A játékosok a kispadokhoz futottak, hol  törülközőjüket, s vizüket felkapva kezdték el rázni lábaikat, vagy egyszerűen csak szimplán leültek a műfüves pályára.  Oldalra néztem, hogy lássam a nézőtérről távozó focirajongókat, majd visszafordultam eredeti helyemre.
- Nem megyünk mi is?- kérdezte meg barátom, mire felé fordultam, telefonomat elővéve. 8.45 - ált a kijelzőn.
- De persze, csak szerintem még várjunk egy kicsit. Úgy is mindenki most megy enni. - jegyeztem, meg míg lábaimat immáron kinyújtva, előttem levő széknek a támláján megtámasztva nyújtogattam.
Hirtelen észbe kapva fordultam mellettem ülő társamra.
- Tényleg, el is felejtettem megkérdezni, hogy tetszett az első félidő?- kérdeztem mosolyogva.
- Mhh. nem olyan rossz, mint gondoltam, sőt, egészen élvezhető. Nem tudom, eddig miért nem jöttem el Derby meccsre. -rázta meg fejét nevetve, mihez én is csatlakoztam.
- Na látod, milyen jó volt hogy elhoztalak ?! Legközelebb is jönnöd kell, most már nem jövök meccsre nélküled - boxolok bele gyengén mire fájdalmat imitálva kap érintett testrészéhez.
- Jól van, azért lassítsunk. Nem vagyok még olyan nagy fan, mint te. Tény, hogy nem rossz, de azért rohadtul szétfagytam ezen a széken ahhoz, hogy a tavaszi idényig ne jöjjek ide vissza.
Hangosan felnevetek nyápitozásán. Igaz, hogy nem a legjobb focit nézni kora ősszel este 9-kor, de hogy ha az ember beleéli magát, akkor nem arra figyel, ha nem arra, hogy milyen ügyes taktikákkal, cselekkel próbálnak a játékosok gólt rúgni ellenfelük kapujába. Igaz, én ehhez már hozzá vagyok szokva, hisz édesapámmal együtt jártam Derby meccsekre, mikor még a 10-et se töltöttem be. Nagy átéléssel, pupillákkal figyeltem életem első meccsét, s azóta megszállottja vagyok. Amikor csak ráérek, mert nem kell épp turnéznunk, dedikálnunk, vagy stúdióznunk, eljövök a meccsükre, s boldogan ujjongatok, vagy éppen szomorkodok a velem egy légtérben lévő focista fanokkal.
- Gyere, most már lement a tömeg. Szerezzünk valami ennivalót, mielőtt folytatódna a meccs. - álltam fel, s pulóverem ujját megigazítva  indultam el a kijárat felé. A 15 perces szünetből már legalább 10 eltelt, így az emberek majd lassan kezdenek visszaülni a helyükre, míg mi csak most indulunk el valami ételt keresni.

szétszorongatott kezekkel, és nagyra tágult
Rövid idő után egy folyosóról a csarnok közepébe jutottunk, hol vagy több mint 5 db bolt volt. Volt, ahol ajándéktárgyakat, illetve focihoz való dolgokat lehetett meg venni, de ott volt köztük a mi általunk keresett kis bódé, ami tele volt jobbnál jobban kinéző húsos szendvicsekkel, gyrossal, üdítőkkel, s még sörrel is. Így hát a kiszemelt bolt felé kezdtünk közelíteni, ahol rövid várakozás után már sorra is kerültünk.
- Jó napot - mondom illedelmesen egy 40-es éveiben járó hölgynek, majd a kínálatot kezdem el vizslatni.
-Mhh... egy olyan húsos, salátás, ketchupos szendvicset, és egy sört kérek szépen. - mormolom el majd haverom felé fordulok.
- Te mit szeretnél?
- Jaj, majd veszek magamnak, fizesd ki nyugodtan. - mondja, majd  a hölgyre néz.
- Nem nem, kifizetem én. Én  hívtalak meg  életed első Derby meccsére, így szeretném én kifizetni.- mondom határozottan.
Szemét forgatva, sóhajtva, ám végül magát megadva  nyitja szólásra a száját.
- Akkor viszont én is azt szeretném kérni, mint a barátom.
- Rendben, már itt is vannak. 11 font lesz.
- Köszönjük - mondom, s a pénzt átadva, számlát és tárcámat zsebre vágva indulnék el, mikor hirtelen utánam, szól a hölgy.
- Elnézést fiatalember, tudja a lányom nagy rajongója önnek, és a bandájának, szóval alá tudná írni neki ezt a lapot?- kérdezi reménnyel teli hangon.
- Persze, van egy tolla?- kérdezem mosolyogva, előbb vett ételeimet a pultra letéve.
- Tessék- nyújt át egy tollat és egy lapot azonnal.
-Mi a neve a gyönyörűnek?- mosolyodom el.
- Miranda.

 Drága Miranda, anyukád egy igen aranyos hölgy, ki megmentett minket az éhenhalás veszélyétől. Remélem, hogy egyszer majd élőben is fogunk találkozni, s egy közös képet is tudunk készíteni. Addig is meg lehet, hogy néha el kéne jönnöd, besegíteni édesanyádnak. Ki tudja, kikkel futhat össze az ember . Ezer ölelés, és csók .
                                                                    Niall xoxo

Nevetve adom át a hölgynek a papírt meg a tollat, majd Davidtől elvéve dolgaimat igyekszünk a nézőtér felé , hiszen már csak 2 perc van a kezdésig. Sűrű elnézéseket kérve végre megtaláljuk a helyünket, s kényelmesen elhelyezkedünk, majd szinte egyszerre a bíró sípjával harapunk bele szendvicsünkbe. Árgus szemekkel figyelem  a sportolók ügyes játékát, míg a nem épp a szendvicset tartó kezemmel, készítek pár képet, videót. Oldalra pillantva látok pár kislányt kik apjuk kíséretével, jöttek el a meccsre, s rám nézve, arcuk paradicsom színűvé válik. Integetek feléjük, mire egyik kislány arcán megjelenik párkönnycsepp, míg a másik csak erősen koncentrál, hogy ne szakítsa meg légzését. Fejemet nevetve  rázva meg fordulok újra a  pálya felé, ezúttal már  minden figyelmemet a játékra összpontosítva. Lassan több mint 20 perce megy a félidő, s semmi sem történik, csak taktikáznak, de azt sem nem túl jól. Szendvicsünket már mindketten  megettük, s frissítő sörünket is lassan befejezzük. Néha, néha összesuttogunk, mikor valamit nem ért, vagy csak eszünkbe jut egy téma, amit még nem beszéltünk meg. 25. percnél végre valaki lépett. Csak pont a rossz csapat. Stadionban lévő összes Queens Park Rangers szurkoló  egyhangúan kiált  fel, míg mi, csalódott  Derby rajongók, csak a pályára összpontosítva, összetett kezekkel  reménykedünk egy gólban. Nem is kellett sokat várni rá, 10 perccel később,10-es mezszámmal  Emanuel Villa   a pálya közepéről egy hatalmas gólt juttat be. Mint a puskagolyó úgy pattanok fel, s kezdek el fütyülni, őrjöngeni. Barátommal lepacsizok, majd a körülöttem levő Derby rajongókkal szemezek, kik szintén büszkén nézik a játékost. Csapattársai odamennek a gólszerző játékoshoz, s hátcsapkodás, pacsizgatás, kobak vakarás közepette köszönik meg neki a plusz pontot. Miután lecsillapodott a hangulat, visszaültem helyemre, s lábamat rázva, kezemet tördelve, számat rágva vártam a következő lépést. Közben telefonomat újra elővettem, s megnéztem az időt. 9:40

Egyre jobban izgultam. Már csak 5 perce van a két csapatnak, hogy lépjen valamit, ha nem akkor hosszabbítás lesz. Bármennyire is szerettem nézni a focit, örültem volna, hogyha ez a játék nem húzódik el 2x15-percel, mert akkor  fél 11-ig itt ülhetünk. 9.43 . Luke Varney belőtte , a meccset eldöntő utolsó gólt. Szinte egyszerre kezdjük el kántálni  focicsapatunk nevét. Lelkesen ölelem meg Dave-t, ki akármennyire is nem nagy focirajongó, még is mosolyogva, éljenezve örül velünk. A bíró 9.44-kor lefújja a meccset, hisz esélytelen, hogy  a Queens Park Rangers még be tudna lőni egy gólt, a hangoskodások közepette. A pályán lévő játékosok is egymás  ölébe ugorva, puszilgatva ünneplik meg győzelmüket. Hosszabb kiabálások, pacsizgatások, vagy éppen az ellenfél rajongóinak felháborodása után,  lassan elkezd kiürülni a stadion. Időközben levetett pulóveremet kezembe kapva, majd felvéve , indulunk el mi is a tömeg után kifele.  A stadion boltjai már rég be vannak zárva,  a csarnokban már csak a portás és a takarítók vannak. Kilépve a Pride Park Stadionból, haverom felé fordulok, ki még csak akkor veszi fel a bőrdzsekijét.
- Na, és most, így az egész meccset látva is úgy gondolod, hogy nem fogsz sűrűn  jönni?
- Igazat megvallva, nincs nekem ezzel semmi  bajom. Kivéve még mindig a hideg székeket. De igen, ha legközelebb jössz, szólhatsz.- kacsint rám, mire nevetve rázom meg a fejem.
- Hívok egy taxit, te is jössz?- kérdezem, telefonomat elővéve.
- Nem, beugrok Ameliához , megígértem neki,hogy az estét együtt töltjük a meccs után.
- Persze, rendben. Akkor jó szórakozást, aztán még dumálunk - pacsizunk le mosolyogva, majd telefonomon tárcsázni kezdem  a taxi szolgáltató számát. Szerencsére, épp a közelben tett ki egy sofőr egy  utast, így pár percen belül már itt is tudott lenni értem. Házszámomat lediktálva ülök be a hátsó ülésre, s nézek kifelé az ablakon. Félúton járhattunk, mikor a telefonom a kezemben rezegni kezdett.

Holnap 10-kor nálam megbeszélés.  Ne késsetek!
                                                                                                       Paul.
Képernyőzáramat feloldva nyitom meg az sms-t.

Dünnyögve helyezem a  leoldott készüléket a zsebembe, majd az ablaknak döntve fejemet nézek ki tovább

az utcákra.

1. chapter -Back to the Irish accent

                                                              Maura

Lázasan  teszek veszek a konyhában, hogy minden kész legyen mire legkisebb fiam  megérkezik. Már több
mint fél éve nem láttam őt, s  rettenetesen hiányzik. Akárhányszor csak látom őt a tévében, mindig meghatódok hogy milyen sokra is vitte.  Emlékszem még arra a napra, mikor az x-factorba jelentkezett. Előtte való este minden második percben megkérdezte tőlem, hogy biztos jelentkezzen-e, biztos jó-e a hangja . Kétségek voltak benne, hogy mi van ha..  És most tessék, 3 turnéval a háta mögött, a világ egyik legismertebb fiatal énekese. Az én fiam. Elmélkedésemből a sütőnk a jelzése hozott vissza, miszerint készen van a csirke . Kesztyűmet kezemre felhúzva, óvatosan nyitom ki az ajtót, s várom meg, míg elárad a gőz. Gyorsan fogom meg a tálat, hisz hiába van rajta védő felszerelés, attól még igen meleg.  Pultra letéve, veszem le róla a fóliát, s megbizonyosodok róla, hogy tényleg kész van-e, habár nem is lenne szükséges, hisz  fenséges illatával van tele az egész konyha. Ránézek gyorsan az órára, s akkor döbbenek rá, hogy fiam bármelyik pillanatban itthon lehet. Kötényemet sietve dobom le a pultra, ruhámat megigazítom, hajamat befésülöm, s elkezdem kivinni a levest, s a hozzá való alátétet. Épp hogy lehelyeztem őket az asztalra csöngetnek. Izgatottan, s sietve lépkedek az ajtó felé, hogy meglássam  a számomra oly imádott férfit.
- Anya - kiált fel gyermekem s  vállán nehezedő sporttáskáját könnyen  hajítja le a földre, hogy megtudjon ölelni. Fél éve várok erre az ölelésre. Fél éve várok arra hogy újra megölelhessem , hogy láthassam tévén kívül.
- Kisfiam - mondom meghatódva, majd hátát kezdem el simogatni. Pár perc után elhúzódok tőle, s szemügyre veszem változásait. Haja oldalt fel van nyírva, ám még sem olyan katonás stílusban, pont olya annyira, amennyire hozzá illik. Szőke tincsei ha lehet, még élénkebbek a szokottabbnál, s egy - két szála a homlokára lóg. Gyönyörű kék íriszei melyeket édesapjától örökölt csak úgy ragyognak, s  elterelik figyelmemet a szeme alatt húzódó karikákról amik a sok stressz,illetve  turnézás miatt keletkeztek. Ahogy arcáról lejjebb pillantok , azonnal észre veszem hogy fogyott. De még mennyit. Pólója csak úgy lóg rajta, ám azért karján látszódik, hogy valamennyit edzett, akármennyire is nem egy sportos típus.  Lábait lányok  ezrei irigyelhetnék meg, hisz a kettő együttes mérete sem akkora mint egy normál  comb szélessége. Miután végige elemeztem testét, ismét felnézek rá, s  szélesen rámosolygok.
- Gyere beljebb, ne kint ácsorogjál .- invitálom be a házba, melyben már oly rég járt. Táskáját gyorsan kapja föl a földről, s viszi be a házba, ahol is az előszobában már le is dobja. Próbálok szúrósan ránézni, hogy nem ez a módja ennek, de nem tudok, hisz annyira örülök hogy végre itthon van.
-  Mhh, hónapok óta nem éreztem ilyen finom illatokat .- mondja , miközben az étkező asztal felé igyekszik.
Fejemet csóválva , ám még is mosolyogva követem őt, s ülök le az asztalhoz vele szemben. Illedelmesen elveszi tányéromat, s  lassan merni kezd nekem. 2 kanál után átadja nekem , s magának kezd szedni. Miután mindketten elmormoltunk egy ’ jó étvágyat’ elkezdünk enni, s közben felesleges, mondhatni értéktelen dolgokról kezdünk el beszélgetni. Mesél a turnéról szerzett tapasztalatairól, stúdiós napjairól,  barátaival töltött napjairól is. Időközben már a második fogást ettük, mikor felhoztam egy számára talán kellemetlen témát.
- Na és, mi újság a lányokkal? Van valaki különleges?- kérdeztem mosolyogva miközben a csirkéből vágtam egy szeletet, ám szemem sarkából láttam, ahogy egy pillanatra megfeszül.
- Nem, nincs. - mondta lehajtott fejjel, tányérjában kotorászva.
- Jaj kincsem, egyszer úgy is megfogod találni az igazit, mikor itt az ideje. Csak várjál, és járj nyitott szemmel .-  simítom meg kezét asztalon keresztül, mire szomorú szemekkel néz rám.
- Meddig anya? Mennyi ideig várjak? Mióta az x-.factorba jelentkeztem nincs senkim. Én..Én tudom hogy nem vagyok vonzó, se izmos, de annyira szeretnék valakit akivel tudok nevetni, akivel megtudom beszélni a gondjaimat, aki megölel mikor biztatásra van szükségem, akivel összetudok bújni, akivel titokban apró csókokat tudok váltani, akinek foghatom a kezét mikor ideges , akinek mondhatom hogy 'szeretlek' – meséli kezét elhúzva enyémből, ölébe ejtve.
- Kisfiam.. ne mondj ilyeneket! Igen is vonzó fiatal ember vagy, s lesz valaki aki pont azért fog szeretni aki vagy. Akinek nem kell majd az hogy ki legyél gyúrva, s aki nem az ilyen mű alakokra vágyik, ha nem egy fiúra aki tényleg teljes szívéből szereti őt. De ne aggódj kicsikém. Majd elfogj jönni a te időd is , és akkor rá fogsz  döbbeni, hogy volt értelme várni az igazira .- mosolygok rá biztatóan miközben kiviszem tányérjainkat, s behozom az almás pitét.
- Persze- suttogja halkan - Umm, de mindegy is. Mi újság veletek, Gregékkel?
- Köszönöm szépen kérdésed kisfiam de én megvagyok. Tudod csak a szokásos. Itthon vagyok, egész nap főzök, takarítok, vigyázok Theora, aki megjegyzem már nagyon nagy és alig várja hogy találkozzon nagybátyjával .- kacsintok rá sejtelmesen.
- Hahaha, olyan hamar megnőtt. Mikor legutoljára láttam még csak pár napos volt, most meg már több mint fél éves. Istenem, hogy telik az idő .- sóhajtja, majd bevesz egy méretes szeletet a szájába.
- Meddig maradsz?- kérdezem , miközben én is beleharapok egy szeletbe.
- Már is menjek?- kérdezi kaján elvigyorodva, majd újabb szeletet vesz.
- De hogy is kisfiam, persze hogy szeretném  hogy maradj, csak gondoltam megkérdezem, hogy mennyi időt tölthetek a fiammal .- mondtam már kicsit sem olyan lelkesen , mint ahogy előbb feltettem a kérdést.
- Jaj anyu- áll fel helyéről, s sétál oda hozzám, majd székem előtt guggol le. - Sajnálom hogy kevés időt vagyok itthon, de az utóbbi időben felpörögtek a dolgok és még az ottani dolgaimra is alig volt időm, nem hogy eljöjjek Mullingarbe.
- Tudom életem, és ezt meg is értem,csak olyan rossz hogy ilyen messze vagy. Chris csak késő este ér haza én meg itt vagyok egyedül egész nap. Greg is a családjával  van el, s hiába jönnek meglátogatni minden héten, miután elmennek olyan üres minden. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kirepültök a 'fészekből' - mormolom neki halkan, miközben megfogja kezemet, s elkezdi simogatni. - annyira hiányoztok mindketten. - sóhajtom végül, mire hirtelen Niall fejét érzem meg ölemben, míg kezével derekamat karolja át. Kezem hátára vezetem, s elkezdem  azt simogatni.
- Sajnálom anyu, annyira sajnálom. De most, hogy vége a turnénak, talán  kicsit sűrűbben tudlak meglátogatni titeket. De már százszor elmondtam, hogy ti is nyugodtan jöhettek, akár Chrissel, akár Gregékkel.
- Tudom  kincsem. - suttogom hajába, majd belepuszilok, s kiegyenesedek.
Szeme csak úgy csillog, s nem sok hiányzik hozzá hogy ő is elsírja magát. Mindig is érzelmesebb volt, s emiatt sokat is bántottak, s mindig nekünk kellett megvigasztalnunk. Semmi rossz nincs abban hogyha valaki érzékeny. nem kell játszania az agyát az embernek, hisz abban semmi rossz nincs hogyha valaki kimutatja az érzéseit. Sőt, azzal csak előbbre juthat. Arcán lassan simítok végig, majd felállok helyemről, s pár másodperc késéssel ő is követi mozdulataimat.
- Na de felejtsük el most ezt egy kis időre. Nem szeretném hogy ha az az  idő amit itt töltesz szomorú hangvételű lenne. Vidd fel a táskádat, én addig elpakolok, utána mehetünk Gregékhez hisz már ők is nagyon várnak.
Szemében látom felgyulladni a lelkesedést, s rohanva teszi meg a távot táskájáért,  majd kapja fel, s már  lassabban de felfelé kezd menni,  hogy régi szobájában letehesse holmiját. Mosolyogva rázom meg a fejemet, majd pakolom össze az asztalon hagyott tányérokat, edényeket, s teszem be őket a mosogatógépbe, amit majd ha hazajöttünk el is indítok. Időközben Niall is megérkezett, s cipőnket felvéve, kocsi kulcsot fiamnak passzolva lépünk ki a hűvös, még is kellemes őszi időbe.

Prologue

                                                                         Niall Horan 

10 perc. Mindössze ennyi idő van hátra, hogy felsétáljunk a színpadra, és megint egy fergeteges bő másfél órás koncertet adjunk. Ilyenkor mindenki a saját gondolataival van elfoglalva.  Harry általában a telefonját szokta nyomkodni,  Zayn  elszokott szívni egy szál cigit, míg Louis és Liam  a szerelmükön vezetik le a stresszt. Én meg mint egy  idióta nézem őket miközben érzéki csókot váltanak egymástól. Mindig is irigy voltam rájuk, csak sosem mondtam ki. Nekik volt aki megnyugtassa őket, akivel elvonulhatnak egy kicsit, akivel összetudnak bújni a kanapén a hideg esténként. Nekem persze csak maradt a puha pokrócom, egy üveg sör, és a telefonom. Általában így szokott eltelni egy átlagos estém. Néha Harryvel elszoktunk menni egy bárba csak beszélgetni, és iszogatni. Ő megért. Ő tudja milyen érzés egyedül lenni ebben a  nagyvilágban. Szomorúan rázom meg a fejemet és lenézek a kezemben heverő gitárra. Pántját átvetem a nyakamon, és elkezdem kezemet mozgatni a húrokon. Megigazítom a fülest, minek segítségével kitudom zárni a többiek hangját, így könnyebben tudok koncentrálni a gitározásra. Majd egy utolsót kortyolok a palackos vízből, mielőtt kilépek az öltözőmből. Mindenki mint egy őrült rohangál. A biztonságiak a helyükön állnak, a fodrászunk Lou épp Harry hajával van elfoglalva, míg a szervező idegesen int felém, hogy jó lenne már elfoglalni a helyemet. Odaállok a  fiúk mellé , lepacsizunk egymással majd  elmondjuk szokásos lelkesítő beszédünket és beállunk a helyünkre. Paul még utoljára megveregeti a vállunkat, és már indulhat is a show. Egyként sikít fel a tömeg mikor a nagy  fal felemelkedik, így  szabad utat kapunk a színpadhoz. Integetve sétálunk a már ismert terepen , és nézünk szét a rajongóinkon. Soha nem értettem, hogy lehet valakinek ennyi türelme, ennyi szenvedélye,  ennyire nagy szíve mint a mi rajongóinknak. Mindent nekik köszönhetünk. 4 éve miattuk kerültünk be az x-factorba, miattuk jutottunk egyik showról a másikra, miattuk lehet már 3 albumunk, miattuk állhatunk itt, a nagy Wembley Stadium kellős közepén, a színpadon, több ezer sikítozó  rajongóval körülvéve , kiknek az okoz a legnagyobb örömöt, hogy láthatnak minket .Lágyan húzom végig kezemet gitárom pár húrján,  amit Josh dobszolója, majd Harry rekedtes hangja követ. Őrültként visít fel az egész stadium. Csillogó szemekkel nézek fel, és mosolyodok el halványan.  Hivatalosan is elkezdődött a koncert. Mind az öten szétszóródunk a színpadon, és kezdünk el énekelni. Nekem ez az életem,   hogy boldoggá tegyem a rajongókat, ez tesz engem boldoggá hogy látom mekkora a mosoly az arcukon mikor találkozunk velük, hogy egy követéssel twitteren már kiugranak a bőrükből. Ők az ok, amiért megéri mindennap felkelnem, amiért megéri az a sok stúdiózás,  koncertezés. Legalább is eddig azt hittem…… Ez vagyok én, Niall Horan.