Prologue

                                                                         Niall Horan 

10 perc. Mindössze ennyi idő van hátra, hogy felsétáljunk a színpadra, és megint egy fergeteges bő másfél órás koncertet adjunk. Ilyenkor mindenki a saját gondolataival van elfoglalva.  Harry általában a telefonját szokta nyomkodni,  Zayn  elszokott szívni egy szál cigit, míg Louis és Liam  a szerelmükön vezetik le a stresszt. Én meg mint egy  idióta nézem őket miközben érzéki csókot váltanak egymástól. Mindig is irigy voltam rájuk, csak sosem mondtam ki. Nekik volt aki megnyugtassa őket, akivel elvonulhatnak egy kicsit, akivel összetudnak bújni a kanapén a hideg esténként. Nekem persze csak maradt a puha pokrócom, egy üveg sör, és a telefonom. Általában így szokott eltelni egy átlagos estém. Néha Harryvel elszoktunk menni egy bárba csak beszélgetni, és iszogatni. Ő megért. Ő tudja milyen érzés egyedül lenni ebben a  nagyvilágban. Szomorúan rázom meg a fejemet és lenézek a kezemben heverő gitárra. Pántját átvetem a nyakamon, és elkezdem kezemet mozgatni a húrokon. Megigazítom a fülest, minek segítségével kitudom zárni a többiek hangját, így könnyebben tudok koncentrálni a gitározásra. Majd egy utolsót kortyolok a palackos vízből, mielőtt kilépek az öltözőmből. Mindenki mint egy őrült rohangál. A biztonságiak a helyükön állnak, a fodrászunk Lou épp Harry hajával van elfoglalva, míg a szervező idegesen int felém, hogy jó lenne már elfoglalni a helyemet. Odaállok a  fiúk mellé , lepacsizunk egymással majd  elmondjuk szokásos lelkesítő beszédünket és beállunk a helyünkre. Paul még utoljára megveregeti a vállunkat, és már indulhat is a show. Egyként sikít fel a tömeg mikor a nagy  fal felemelkedik, így  szabad utat kapunk a színpadhoz. Integetve sétálunk a már ismert terepen , és nézünk szét a rajongóinkon. Soha nem értettem, hogy lehet valakinek ennyi türelme, ennyi szenvedélye,  ennyire nagy szíve mint a mi rajongóinknak. Mindent nekik köszönhetünk. 4 éve miattuk kerültünk be az x-factorba, miattuk jutottunk egyik showról a másikra, miattuk lehet már 3 albumunk, miattuk állhatunk itt, a nagy Wembley Stadium kellős közepén, a színpadon, több ezer sikítozó  rajongóval körülvéve , kiknek az okoz a legnagyobb örömöt, hogy láthatnak minket .Lágyan húzom végig kezemet gitárom pár húrján,  amit Josh dobszolója, majd Harry rekedtes hangja követ. Őrültként visít fel az egész stadium. Csillogó szemekkel nézek fel, és mosolyodok el halványan.  Hivatalosan is elkezdődött a koncert. Mind az öten szétszóródunk a színpadon, és kezdünk el énekelni. Nekem ez az életem,   hogy boldoggá tegyem a rajongókat, ez tesz engem boldoggá hogy látom mekkora a mosoly az arcukon mikor találkozunk velük, hogy egy követéssel twitteren már kiugranak a bőrükből. Ők az ok, amiért megéri mindennap felkelnem, amiért megéri az a sok stúdiózás,  koncertezés. Legalább is eddig azt hittem…… Ez vagyok én, Niall Horan.