2. chapter - Derby vs. Queens Park Rangers

                                                        Niall Horan

-IGEEEN- ordítunk fel rég látott haverommal egyszerre, mikor is általam ’oly imádott csapat a Derby County FC belőtt egy gólt. Szinte az egész nézőközönség velünk ordít, hisz fél óra után ez az első gól, amit ma valaki belőtt. Nevetve pacsizunk le Daviddel, mielőtt visszaülnénk a helyünkre, s lélegzetvisszafojtva figyelni kezdenénk a  pályát. Már több mint 4 napja hazajöttem Írországból, illetve szülővárosomból. Jó volt egy kis időt  együtt tölteni a családommal. Anyuval szinte mindennap mentünk valahova napközben, míg este inkább az ottani, igazi haverokkal mentem el egy szórakozóhelyre, vagy ültünk be valakinek a lakásába meccset nézni. Bátyámékkal is sok időt töltöttem, s próbáltam minél több kihagyott időt bepótolni Theo életében. Anyának igaza volt, tényleg úgy nő, mint a bolondgomba. Még emlékszem, mikor Greg felhívott rekedtes, sírós hangon, hogy apa lett.  Mint egy őrült úgy mosolyogtam, s a büszkeséget, amit bátyám iránt éreztem akkor, azt nem lehetett leírni. Ő elérte, ami mindenkinek a vágya. Van egy csodás felesége Denise, kivel számára olyannyira szeretett városukban, házukban élnek, s van egy csodálatosan angyali kisfiúk,  ki már lassan mászni is  megtanul. Óriási üvöltésre kapom fel ismét a fejemet,  majd hatalmas kiabálásokra leszek  figyelmes. Szemöldökömet felhúzva nézek barátomra, ki szó nélkül a pálya, majd az eredménymutató felé fordít.
- Basszus.- szólom el magamat ökölbe tett kézzel, s próbálom lassan kifújni a levegőt. Komor arckifejezéssel nézem, ahogy a tábla 1-0-rol hirtelen átvált 1-1-re.
- Nem baj haver, még csak az első félidő van, még van idejük gólt rúgni - rázza meg vállamat Dave,  mire lazán  elmosolyodok, s megrázom elszorított kezeimet.
- Mennyi van még hátra az első félidőből? - kérdezem számat rágva, nagyon összpontosítva a pályára.
-5 perc- hangzik a válasz, mire már előre tudom, hogy ennek a meccsnek csak a 2. félidőben lehet folytatása.
Hátralevő pár percben még próbálnak passzolgatni, illetve a kapu felé közeledni a játékosok, ám senki sem jut előre. A kapusok mindig jól kivédték a csatárok próbálkozásait, támadásait, így a labda folyton visszakerült középre, hol ment a harc érte. Ahogy néztük, láttuk, ahogy a bíró egyszer csak szájába veszi a sípot, s lefújj az első  félidőt. A játékosok a kispadokhoz futottak, hol  törülközőjüket, s vizüket felkapva kezdték el rázni lábaikat, vagy egyszerűen csak szimplán leültek a műfüves pályára.  Oldalra néztem, hogy lássam a nézőtérről távozó focirajongókat, majd visszafordultam eredeti helyemre.
- Nem megyünk mi is?- kérdezte meg barátom, mire felé fordultam, telefonomat elővéve. 8.45 - ált a kijelzőn.
- De persze, csak szerintem még várjunk egy kicsit. Úgy is mindenki most megy enni. - jegyeztem, meg míg lábaimat immáron kinyújtva, előttem levő széknek a támláján megtámasztva nyújtogattam.
Hirtelen észbe kapva fordultam mellettem ülő társamra.
- Tényleg, el is felejtettem megkérdezni, hogy tetszett az első félidő?- kérdeztem mosolyogva.
- Mhh. nem olyan rossz, mint gondoltam, sőt, egészen élvezhető. Nem tudom, eddig miért nem jöttem el Derby meccsre. -rázta meg fejét nevetve, mihez én is csatlakoztam.
- Na látod, milyen jó volt hogy elhoztalak ?! Legközelebb is jönnöd kell, most már nem jövök meccsre nélküled - boxolok bele gyengén mire fájdalmat imitálva kap érintett testrészéhez.
- Jól van, azért lassítsunk. Nem vagyok még olyan nagy fan, mint te. Tény, hogy nem rossz, de azért rohadtul szétfagytam ezen a széken ahhoz, hogy a tavaszi idényig ne jöjjek ide vissza.
Hangosan felnevetek nyápitozásán. Igaz, hogy nem a legjobb focit nézni kora ősszel este 9-kor, de hogy ha az ember beleéli magát, akkor nem arra figyel, ha nem arra, hogy milyen ügyes taktikákkal, cselekkel próbálnak a játékosok gólt rúgni ellenfelük kapujába. Igaz, én ehhez már hozzá vagyok szokva, hisz édesapámmal együtt jártam Derby meccsekre, mikor még a 10-et se töltöttem be. Nagy átéléssel, pupillákkal figyeltem életem első meccsét, s azóta megszállottja vagyok. Amikor csak ráérek, mert nem kell épp turnéznunk, dedikálnunk, vagy stúdióznunk, eljövök a meccsükre, s boldogan ujjongatok, vagy éppen szomorkodok a velem egy légtérben lévő focista fanokkal.
- Gyere, most már lement a tömeg. Szerezzünk valami ennivalót, mielőtt folytatódna a meccs. - álltam fel, s pulóverem ujját megigazítva  indultam el a kijárat felé. A 15 perces szünetből már legalább 10 eltelt, így az emberek majd lassan kezdenek visszaülni a helyükre, míg mi csak most indulunk el valami ételt keresni.

szétszorongatott kezekkel, és nagyra tágult
Rövid idő után egy folyosóról a csarnok közepébe jutottunk, hol vagy több mint 5 db bolt volt. Volt, ahol ajándéktárgyakat, illetve focihoz való dolgokat lehetett meg venni, de ott volt köztük a mi általunk keresett kis bódé, ami tele volt jobbnál jobban kinéző húsos szendvicsekkel, gyrossal, üdítőkkel, s még sörrel is. Így hát a kiszemelt bolt felé kezdtünk közelíteni, ahol rövid várakozás után már sorra is kerültünk.
- Jó napot - mondom illedelmesen egy 40-es éveiben járó hölgynek, majd a kínálatot kezdem el vizslatni.
-Mhh... egy olyan húsos, salátás, ketchupos szendvicset, és egy sört kérek szépen. - mormolom el majd haverom felé fordulok.
- Te mit szeretnél?
- Jaj, majd veszek magamnak, fizesd ki nyugodtan. - mondja, majd  a hölgyre néz.
- Nem nem, kifizetem én. Én  hívtalak meg  életed első Derby meccsére, így szeretném én kifizetni.- mondom határozottan.
Szemét forgatva, sóhajtva, ám végül magát megadva  nyitja szólásra a száját.
- Akkor viszont én is azt szeretném kérni, mint a barátom.
- Rendben, már itt is vannak. 11 font lesz.
- Köszönjük - mondom, s a pénzt átadva, számlát és tárcámat zsebre vágva indulnék el, mikor hirtelen utánam, szól a hölgy.
- Elnézést fiatalember, tudja a lányom nagy rajongója önnek, és a bandájának, szóval alá tudná írni neki ezt a lapot?- kérdezi reménnyel teli hangon.
- Persze, van egy tolla?- kérdezem mosolyogva, előbb vett ételeimet a pultra letéve.
- Tessék- nyújt át egy tollat és egy lapot azonnal.
-Mi a neve a gyönyörűnek?- mosolyodom el.
- Miranda.

 Drága Miranda, anyukád egy igen aranyos hölgy, ki megmentett minket az éhenhalás veszélyétől. Remélem, hogy egyszer majd élőben is fogunk találkozni, s egy közös képet is tudunk készíteni. Addig is meg lehet, hogy néha el kéne jönnöd, besegíteni édesanyádnak. Ki tudja, kikkel futhat össze az ember . Ezer ölelés, és csók .
                                                                    Niall xoxo

Nevetve adom át a hölgynek a papírt meg a tollat, majd Davidtől elvéve dolgaimat igyekszünk a nézőtér felé , hiszen már csak 2 perc van a kezdésig. Sűrű elnézéseket kérve végre megtaláljuk a helyünket, s kényelmesen elhelyezkedünk, majd szinte egyszerre a bíró sípjával harapunk bele szendvicsünkbe. Árgus szemekkel figyelem  a sportolók ügyes játékát, míg a nem épp a szendvicset tartó kezemmel, készítek pár képet, videót. Oldalra pillantva látok pár kislányt kik apjuk kíséretével, jöttek el a meccsre, s rám nézve, arcuk paradicsom színűvé válik. Integetek feléjük, mire egyik kislány arcán megjelenik párkönnycsepp, míg a másik csak erősen koncentrál, hogy ne szakítsa meg légzését. Fejemet nevetve  rázva meg fordulok újra a  pálya felé, ezúttal már  minden figyelmemet a játékra összpontosítva. Lassan több mint 20 perce megy a félidő, s semmi sem történik, csak taktikáznak, de azt sem nem túl jól. Szendvicsünket már mindketten  megettük, s frissítő sörünket is lassan befejezzük. Néha, néha összesuttogunk, mikor valamit nem ért, vagy csak eszünkbe jut egy téma, amit még nem beszéltünk meg. 25. percnél végre valaki lépett. Csak pont a rossz csapat. Stadionban lévő összes Queens Park Rangers szurkoló  egyhangúan kiált  fel, míg mi, csalódott  Derby rajongók, csak a pályára összpontosítva, összetett kezekkel  reménykedünk egy gólban. Nem is kellett sokat várni rá, 10 perccel később,10-es mezszámmal  Emanuel Villa   a pálya közepéről egy hatalmas gólt juttat be. Mint a puskagolyó úgy pattanok fel, s kezdek el fütyülni, őrjöngeni. Barátommal lepacsizok, majd a körülöttem levő Derby rajongókkal szemezek, kik szintén büszkén nézik a játékost. Csapattársai odamennek a gólszerző játékoshoz, s hátcsapkodás, pacsizgatás, kobak vakarás közepette köszönik meg neki a plusz pontot. Miután lecsillapodott a hangulat, visszaültem helyemre, s lábamat rázva, kezemet tördelve, számat rágva vártam a következő lépést. Közben telefonomat újra elővettem, s megnéztem az időt. 9:40

Egyre jobban izgultam. Már csak 5 perce van a két csapatnak, hogy lépjen valamit, ha nem akkor hosszabbítás lesz. Bármennyire is szerettem nézni a focit, örültem volna, hogyha ez a játék nem húzódik el 2x15-percel, mert akkor  fél 11-ig itt ülhetünk. 9.43 . Luke Varney belőtte , a meccset eldöntő utolsó gólt. Szinte egyszerre kezdjük el kántálni  focicsapatunk nevét. Lelkesen ölelem meg Dave-t, ki akármennyire is nem nagy focirajongó, még is mosolyogva, éljenezve örül velünk. A bíró 9.44-kor lefújja a meccset, hisz esélytelen, hogy  a Queens Park Rangers még be tudna lőni egy gólt, a hangoskodások közepette. A pályán lévő játékosok is egymás  ölébe ugorva, puszilgatva ünneplik meg győzelmüket. Hosszabb kiabálások, pacsizgatások, vagy éppen az ellenfél rajongóinak felháborodása után,  lassan elkezd kiürülni a stadion. Időközben levetett pulóveremet kezembe kapva, majd felvéve , indulunk el mi is a tömeg után kifele.  A stadion boltjai már rég be vannak zárva,  a csarnokban már csak a portás és a takarítók vannak. Kilépve a Pride Park Stadionból, haverom felé fordulok, ki még csak akkor veszi fel a bőrdzsekijét.
- Na, és most, így az egész meccset látva is úgy gondolod, hogy nem fogsz sűrűn  jönni?
- Igazat megvallva, nincs nekem ezzel semmi  bajom. Kivéve még mindig a hideg székeket. De igen, ha legközelebb jössz, szólhatsz.- kacsint rám, mire nevetve rázom meg a fejem.
- Hívok egy taxit, te is jössz?- kérdezem, telefonomat elővéve.
- Nem, beugrok Ameliához , megígértem neki,hogy az estét együtt töltjük a meccs után.
- Persze, rendben. Akkor jó szórakozást, aztán még dumálunk - pacsizunk le mosolyogva, majd telefonomon tárcsázni kezdem  a taxi szolgáltató számát. Szerencsére, épp a közelben tett ki egy sofőr egy  utast, így pár percen belül már itt is tudott lenni értem. Házszámomat lediktálva ülök be a hátsó ülésre, s nézek kifelé az ablakon. Félúton járhattunk, mikor a telefonom a kezemben rezegni kezdett.

Holnap 10-kor nálam megbeszélés.  Ne késsetek!
                                                                                                       Paul.
Képernyőzáramat feloldva nyitom meg az sms-t.

Dünnyögve helyezem a  leoldott készüléket a zsebembe, majd az ablaknak döntve fejemet nézek ki tovább

az utcákra.